A Szigetközi Junior Kendo Klub 1989 szeptemberében, 28 fővel alakult, elsősorban azért, hogy a gyermekekkel és a junior korúakkal megismertesse és megszerettesse a kendót. A Klub alapítója és egyben első mestere J. Varga Attila (kendo 2. dan).

A klub Győrzámolyon működik, de tagjai Győrből, a környékbeli falvakból és városokból is járnak edzésre. Éveken keresztül a magyar kendo válogatott gerincét adta az SZJKK, és Dubi Attila személyében, aki a férfi válogatott csapatkapitánya, ma is képviseljük klubunkat. 

Az óriási sikereket azonban nem adták könnyen. A klub indulásakor felszerelésünk sem volt. Az első shinaikat seprűnyélből faragták a gyerekeknek szüleik. Majd a támogatóknak köszönhetően néhány páncéllal elkezdődtek a komolyabb edzések. A kezdetekben sok segítséget kaptunk Vadadi Kornéltól, a Magyar Kendo Szövetség akkori elnökétől, és Yamaji Masanori (kendo 6. dan) mestertől.

Klubunk először az 1993-as Magyar Bajnokságon képviseltette magát versenyzőivel. Azóta minden évben számos érmet szereznek tagjaink. Az SZJKK tagja a Magyar Kendo Szövetségnek, így a szövetségen keresztül kapcsolatba kerültünk a JOCV nevű japán szervezettel és számos lehetőségünk volt, hogy több japán kendo mestertől a klubunkban is tanulhattunk.

Nagyon sok segítséget kaptunk a kezdetekben Abe Tetsushi mestertől (kendo renshi 7. dan), aki 1992-től segíti munkánkat mind a mai napig. Sokat segített még Kamae Masayuki mester (kendo 6. dan), Nakanishi Kaoru mester (kendo 6. dan) és Kubo Toru mester (kendo 6. dan) is.

1995-től Onizuka Yoshiyuki mester (kendo 6. dan) két és fél éven át tanított kendót klubunkban. Kis szünet után 1999-ben új mester - Haraguchi Nobuaki (kendo 5. dan, iaido 5. dan) - érkezett hozzánk, aki két évig volt a klub edzője. A két mester áldozatos munkájának is köszönhetően a klub szakmai színvonala sokat emelkedett, és vált meghatározóvá a magyar kendós életben.

Klubunk számos programot szervez, és részt veszünk több hazai és nemzetközi eseményen. Minden évben részt veszünk a Magyar Egyéni és Csapatbajnokságon, a Hungária Kupán, többször voltunk Prága Kupán, és Bécsben a Duna Kupán.

Klubunkat számos alkalommal meglátogatták már a hazánkba érkező híres mesterek és kendósok. Baráti kapcsolatokat ápolunk több ország kendósaival, akik többször látogattak el hozzánk, így együtt gyakorolhattunk brazil, svájci, német, japán, szlovák, osztrák kendósokkal is.

Klubunkban köszönthettük a Japán Kendo Szövetség mestereit, a Kokushikan Egyetem és a Nemzetközi Budo Egyetem mestereit, akik között több híres 7-8. danos mester is volt. Többször látogatott klubunkba Makita Minoru (kyoshi 8. dan), a Nemzetközi Budo Egyetem professzora, 1982-es egyéni világbajnok, Ohta Masataka (kyoshi 8. dan), a Kokushikan egyetem professzora.

A világversenyeken junior, férfi és női kategóriában szinte mindig találhatók szigetközi kendósok, akik számos szép eredményt értek el.

Napjainkban a klub több. mint 20 fővel működik, és a gyerekektől kezdve felnőtteken át férfiak és nők is gyakorolják a kendót. Testvérek, rokonok, sőt a gyerekek példáján felbuzdulva egyes szülők is kedvet kapva a kardforgatáshoz, ma már versenyzőként is gyarapítják a győrzámolyi versenyzők és sikerek számát.

EREDMÉNYEINK

ORSZÁGOS MAGYAR BAJNOKSÁG


1. hely: 1996, 1997, 1999, 2000, 2001, 2005, 2006, 2007, 2008, 2009, 2010, 2011, 2012, 2013, 2014

HUNGÁRIA KUPA NEMZETKÖZI CSAPATBAJNOKSÁG

1. hely: 2000, 2002, 2003, 2006, 2007, 2008, 2009, 2011, 2012.

2. hely: 2005, 2010.

3. hely: 2014, 2015.


BÉCSI DUNA KUPA NEMZETKÖZI CSAPATVERSENY

1. hely: 2000, 2003, 2004, 2005, 2006, 2007, 2010

EURÓPA BAJNOKSÁG 

FÉRFI CSAPAT KATEGÓRIA:
1998. Basel, Svájc: 2. helyezett csapat tagja: Erdélyi Gábor

2001. Bologna, Olaszország: 3. helyezett csapat: Erdélyi Gábor, Dubi Sándor, Király Norbert

2002. Nantes, Franciaország: 1. helyezett csapat tagja: Erdélyi Gábor, Dubi Sándor, Király Norbert, Németh Kálmán

2011. Gdynia, Lengyelország: 1. helyezett csapat tagja: Dubi Attila, Dubi Sándor, Babos Gábor

NŐI CSAPAT KATEGÓRIA:
2002. Nantes, Franciaország: 2. helyezett csapat tagja: Király Barbara

2004. Budapest , Magyarország: 1. helyezett csapat tagja: Király Barbara

2005. Bern, Svájc: 2. helyezett csapat tagja: Király Barbara, Kovács Kinga

2010 Debrecen, Magyarország: 3. helyezett csapat tagja: Kovács Kinga

VILÁGBAJNOKSÁG 

FÉRFI CSAPAT KATEGÓRIA:
1997. B. csoport: 1. helyezett csapat tagja: Erdélyi Gábor, Király Norbert

2009. Sao Paulo, Brazília: Legjobb 8 között csapat tagja: Dubi Attila, Király Norbert, Babos Gábor, Dubi Sándor

2012. Novara, Olaszország: 3. helyezett csapat tagja: Dubi Attila, Király Norbert, Babos Gábor, Dubi Sándor

2015. Tokió, Japán: 3. helyezett csapat tagja: Babos Gábor, Dubi Attila, Dubi Sándor, Schreiner Dávid